2014. április 16., szerda

Visszatérés

Február közepe óta vesszőnyi változás nem történt részemről ezen az oldalon. örömmel látom, hogy azért rendszeresen felkereste egy nem túl népes, de annál lelkesebb és kitartóbb mag. S ha némi lelkifurdalással ugyan, egyre halogattam a folytatást, mert hogy egy másfajta, nagyobb vállalkozásra összpontosítottam minden erőmet - az első világháborúval kapcsolatos szak- és szépirodalom felkutatására, átböngészésére.  Ebben a még oly hálás és viszonylag könnyen elérhető képi ábrázolások kevesebb szerepet játszottak, mert a száz évvel ezelőtti események logikáját mindenek előtt a gondolatok, a személyes átéltségen alapuló írói-riporteri tanúságok hordozzák - a képek inkább korrigálják, árnyalják, színezik a másként visszahozhatatlan és újrajátszhatatlan valóságot, annak is inkább kövületes lenyomatát. Eközben nem egyszer támadt kedvem, hogy egy-egy előkerült érdekesebb dokumentumfotó kapcsán felvegyem a kesztyűt itt, a Fotótanúban is, de erőt vettem magamon és a célra összpontosítva megállj-t parancsoltam. Majd eljön a Fotótanú ideje is - nyugtattam magamat, és nem telt bele (túl) sok idő, az idei húsvét meghozta a visszatérés ürügyét - és lehetőségét.

Egyelőre megosztanám a blog olvasóival három legizgalmasabb világháborús képi élményemet, majd a következő napokra ígérném Móser Zoltán időközben megjelent két európai fotóalbumának részletesebb ismertetését.

Fortepan.hu - 1915

Páncélvonatban * Első világháború - a 100. évfordulós Page

Pózolj egy halott pilótával * Első világháború - a 100. évfordulós Page



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése