2012. március 28., szerda

Fotóriporter a Mai Manóban

Hajdú D. András, az origo portál fotósa, aki 6 kategóriában is nyert a 2011-re meghirdetett, év elején lezárt  30. Magyar Sajtófotó pályázaton, s a tavalyi év magyar fotóriporterének kiáltották ki, holnap, csütörtökön, március 29-én a Mai Manó Házban állít ki régebbi munkáiból.


Érdemes figyelemmel kísérni eddigi és ezutáni munkáját is, gyakorlatilag nyolc éve dolgozik professzionális képzettségű fotósként, s az origo olvasói - tudtommal nem kevesen vannak - értékelhették témaválasztásának sokszínűségét, teljesítményének látványos felívelését. Mindig örömnek tartok egy feltűnő és beérő fiatal tehetségről szólni, munkáit értékelni. Olyan ez a mi világunk, hogy az eddiginél tízszer annyi fotós sem lenne sok ahhoz, hogy hiteles panorámává álljon össze mindaz, ami emlék, benyomás, tény és látvány életünkben.


Izelítőül néhány képe megtekinthető az origo galériájában, egyet pedig ide is kiteszek, hogy ne csak a s szavak értelme, de a képvilág sugallata is megérintse az idelátogatót.



2012. március 22., csütörtök

Helikopter Sanyi visszatér


Tegnap este őszinte öröm ért: levelet kaptam H. Szabó Sándor légifotóstól, aki rábukkant a blog róla szóló soraira és megköszönte, hogy törődtem sorsával. Majd mellékelt egy hosszabb beszélgetést, amit Batki Zoltánnal (a helikopteres repülés rajongójával és internetes pártolójával)  folytatott tavaly december közepén, s amelynek során megismerhettem fotóssá válásának történetét (http://www.hhelikopter.hu).

Tanulságos, az interjú mentén haladva elmesélem.

Első fotóját 10 éves korában készítette: a nagymamát fényképezte, aki akkor szakácsnő volt. A nagymamának és kolléganőinek tetszett a kép, a kisfiú kedvet kapott a folytatáshoz.

Légifotós csak azután lett, hogy munkahelyéről, a Magyar Távirati Irodától kiküldték egy rendőrfőkapitányi fogadásra, készítsen pár eseményfotót. Ezt követően a társadalmi kapcsolatok osztályvezetője Dr. Csányi Klára rendőr alezredes asszony azt kérdezte tőle, tudna-e légifotókat készíteni a rendőrévkönyv számára, mire ő igen-nel válaszolt, bár teljesen idegen volt számára ez a terület.

Körülményes volt elkészíteni a kért felvételeket, 4-5 alkalommal hiába ment be a légirendészeti bázisra, nem jött össze a legifotózás, különböző okokra hivatkozva hazaküldték. Aztán végre sikerült: az Mi-2-es helikopter, Szász Lászlóval a pilótaülésben fölrepítette. Előzőleg leszerelték az ajtót, hogy ne zavarja a fotózást. A készülék, repülés közben, istenesen zörgött, nem volt valami bizalomgerjesztő. A pilóta szólt, menjen közelebb az ajtóhoz, aminek aztán meglett az eredménye: a Dohány utca táján elszállt a papucsa, a Deák-tér felett pedig a szemüvege is. Leszállást követően nagyon félt, mivel előzetesen felhívták a figyelmét, hogy a gépből semmi nem eshet ki, ha mégis megtörténik, akkor jelenteni kell, mint repeseményt. Az "eseményt" megúszta, s bár zokniba szállt ki a helikopterből, és úgy ment az autójához, de ez szerencsére nem tűnt fel senkinek. 

 Két évtizeden át dolgozott azután együtt a légirendészekkel. Összeszokott csapat alakult ki, a rendőrségi pilóták is ráéreztek, mi kell ahhoz, hogy jó képek születhessenek. Úgy fordultak a géppel, hogy a lapátok ne lógjanak bele a felvételbe. Igazi gyors csapatmunka volt...

Helikopter Sanyinak - ezen a néven keresett meg e-mailban - az eltelt húsz évben voltak kemény helyzetei is, amelyek után úgy érezhette: mindannyiszor sikerült újjászületnie. Egyszer, amikor az MD 500 E helikopterrel Kiliti repteréről felszálltak, a Balaton fölött elment az olajuk. A pilóta, ugyancsak Szász László, előbb nem szólt semmit, később figyelmeztette utasait: mindhármuknak ki kell ugraniuk a gépből! Előbb a fotós ugrik, majd az operátor, végül a pilóta! Aki az utolsó pillanatban úgy vélte, mégis megpróbál leszállni Balatonfüreden. Alig értek földet, a hajtóműből hatalmas fehér füst tört elő. Helikopter Sanyi akkor idegességében egy egész csomag cigarettát elszívott...

Legkeményebb kalandja egy ferihegyi katasztrófa: a gép iszonyatos erővel bepörgött a levegőbe, a becsapódást követően a hajtómű süvített, majd a gép pattogott a rotoragy csonkon. Nagy csodának számított, hogy a helikopter nem robbant fel, a DHL munkatársai szabadították ki a túlélőket a roncsból.  

Sanyi majd minden, Magyarországon használatos helikopter típussal repült már. Szerinte minden helikopterből jó fotózni csak felszálljon, illetve leszálljon. De igazából azért mégis az MD 500 a csúcs: a gépbe remekül ellehet helyezkedni, ezáltal kivalló képeket lehet készíteni. Lényeges, hogy az MD 500 -nál a hajtóműhő hátra távozik, így nem keletkezik hőkép.

Ami a szakmai teljesítményét illeti, Helikopter Sanyi 2950 repült órát összesített, amivel világviszonylatban ő az első légifotós. Második helyen egy japán légifotós áll, akinek 900 repült órája van. 

Nyár folyamán rendszerint a Balatonnál tartózkodik. Egy idtteni munkanapjáról mondja:

"Reggel 7-kor kelek, elmegyek vásárolni, majd reggeli készítés a csapatnak, délelőtti-délutáni repülések. Az ekkor készített anyagok szortírozása a Légirendészetnek, Országos Rendőrfőkapitányságnak, MTI-nek. A válogatást követően elkészíteni a napi híranyagot az MTI számára, majd ennek elküldése. Természetesen itt külön kell választani az álló-, illetve mozgóképet. Általában hajnalban fejezem be a munkát, több alkalommal ébredek arra, hogy elaludtam munka közben és rádőlők a billentyűzetre, ami sípolni kezd."

Ennek ellenére, az elmúlt húsz évben csak kétszer fürödhetett a Balatonban.

Többször kitüntették, fotói számos pályázaton nyertek, de minden munkájára büszkén tekint. A legbüszkébb viszont arra, hogy két évtizedet töretlenül együtt dolgozott a légrendészettel, ahol be-, illetve elfogadták. "Számtalan elismerést kaptam: vörös iszap katasztrófa során nyújtott munkámért, sajtófotópályázat 2010 természettudomány kategória első díja, katasztrófavédelmi elismerések árvízi munkák során, miniszterelnöki elismerések, határőrségi elismerések, stb. A legbüszkébb arra vagyok, hogy szülővárosom Hatvan, elismerte munkámat, a polgármesterétől díszoklevelet kaptam." - mondja H. Szabó Sándor, aki a H betű révén nevében hordja szülőhelye nevét.

Az MTI-től 26 letöltött munkaév után egyszerűen kirepítették. Pedig sokat dolgozott nekik, s úgy emlékszik vissza munkahelyére, hogy ott sok jó emberrel találkozott. A felső vezetés értékelte munkáját, csak a közvetlen főnökeivel volt nézeteltérése: mindig tudni akarták, éppen merre repül. Annak ellenére, hogy elmagyarázták neki, hogy egy állami, rendvédelmi szerv helikopterének úticélja, feladata mindig szolgálati titkot képez, ezért a fotós nem árulhatja ezt el, még az MTI-nek sem. Úgy tűnt, nem is igen akarják megérteni a munkáját. Úgy gondolták, csak össze-vissza repked az országban, sokan irinykedtek rá.

A hirtelen leépítés után több média megkereste, hogy szívesen alkalmaznák a világ legtapasztaltabb légifotósát. De megkereste őt az Országos Rendőrfőkapitányság, s felajánlásuknak Sándor nem tudott nem-et mondani. "Repülhetek továbbra is, teszem, amihez értek, a szakértelmemre szükségük van. Az ORFK munkatársa lettem és főfeladatom a légifotózás. A médiától sem szakadtam el. Az ORFK vezetése lehetőséget adott arra, hogy ha van időm és energiám, akkor a sajtó számára eljutathatom a publikus légifelvételeket, természetesen ingyen." - zárul H. Szabó Sándor vallomása, aminek ezúttal is nagy szeretettel adok helyet ezen a helyen.

Köszönet Sándornak és a hhelikopter.hu-nak, hogy ezt a történetet megismerhettük.

2012. március 19., hétfő

Jó híreim

1. Az elmúlt napokban nagy örömmel olvastam Völgyi Attila fotóriporter blogján, hogy H. Szabó Sándor, az MTI-től se szó, se beszéd menesztett légifotós újra szakmájában dolgozhat, vagyis újra a levegőből készítheti értékes felvételeit, csak immár nem a hírcentrum (???!) kötelékében, hanem az Országos Rendőrfőkapitányság égisze alatt - ugyanazon a helikopteren, amelyen éveken át megbecsült vendégként repülhetett. Jó az ilyen deus ex machína színezetű híreket hallani, valahogy visszaadják az ember hitét abban, hogy sem gürcölése, sem addig felépített életeszménye nem volt hiábavaló. Sokáig tartó, hasznos repülést, Sándor!


A térlép - természetesen - csak a Csongor blogjáról aktív...
2. Miklós Csongor örökmozgó fiatal fotós (egyebek mellett) blogján nagyszabású vállalkozás tető alá hozásáról számol be. Hírének érdekessége: nem csak becsületszóra kell elhinnünk, amit állít, hanem mindjárt be is léphetünk virtuális szülőfalujába, Csíkmadarasra, s a nyitólapról elérhető különböző falurészletekben, utcákban, sikátorokban panorámatechnikával kíváncsian elidőzhetünk egy mai felcsíki falu valóságában. A szakmát nemrég hivatásosan is tanuló fiatalember kemény munkát fektetett e projektjébe, amely bevallása szerint még sok csíszolást igényel - éppen, akár egy falukép, amelynek szépségeit nem lehet eléggé gyarapítani és örökidőkig konzerválni.

2012. március 13., kedd

Örök témák...

...között említhetjük a nőt és gyermeket, a virágzó természetet és általában a tájat. Én most melljük sorolnám a Titanic-ot is, mert bármennyi hajó is süllyedt el azóta a világtengereken, a "legnagyobb óceánjáró" száz esztendeje bekövetkezett tragédiája ma is hátborzongató sláger.


A jútubon valaki összegyűjtötte egy alig 4 perces video erejéig azokat a fotódokumentumokat, melyekbe belesűríthetők a jégheggyel megmérkőzött óriásgőzös pusztulásának legkifejezőbb mozzanatai, képi elemei. Nézzük meg a videót is és maradjanak itt kimerevítve az általam válogatott pillanatképek is, melyek mindannyiunk fölött ott lebegő "memento mori" szerepét töltik be...



2012. március 8., csütörtök

Mindenkire rájön egyszer a nőnap

Még az amarylliszekere is, az erkélyünkön. Amelyek nagyjából az év első hónapjaiban szoktak igazán pompázni. Február elejétől örökítem meg őket, mindenfajta művészi igény nélkül - éppen csak a dokumentálás kedvéért. Hiszen egy idő után elpusztulnak. Szépségük oda lesz. És hiába nyílnak ki újra és újra, mindig más és más alakot öltenek. Ők a reinkarnáció elevenen látható példái. Gondoltam, nőnapra ide rakhatok egy szeszélyes válogatást.















2012. március 2., péntek

Fotózás és trükközés

Szinte közhely, hogy a fotó és a trükk, mióta a világ, kéz a kézben járnak, mint jó testvérek. Annyi történt csupán, hogy a Photoshop megjelenése elhomályosította azt a gyakorlatot, amikor az analóg fotós, a maga rudimentáris eszközeivel manipulálgatta felvételeit.


Hany Farid amerikai fotográfus professzor szerint a fotótrükközés gyökerei Abraham Lincoln koráig nyúlnak vissza, amikor is a legendás amerikai elnökről sikerült egy olyan felvételt alkotni, melyen csak a fej volt az övé - a testet "kölcsönvették" egy méltóságteljesebb tartású alaktól (jobboldalt), a történelmi személyiség nagy dicsőségére. Olyan műtét volt ez, ami senkinek sem "fájt", ám mégsem vált alkotójának dicsőségére.


A trükközés, manipulálás azóta sem szűnt meg: ismeretes a személyiségek dokumentumfotóinak következetes meghamisítása - egyrészt esztétikai, másrészt politikai-ideológiai szempontokat követve. Sztálin itt látható bal oldali fotójáról például a mellette álló fiatal alak egy idő után kámforként eltűnt, helyette csak a folyó hullámzó vizét láthatjuk. Annyi történt, hogy az illető munkatárs (bajtárs) egy idő után kényelmetlen lett a vezér számára és könyörtelenül száműzték a fotótékából.