2011. november 19., szombat

Volt egyszer egy légifotós...

Fotó H. Szabó Sándor, 1995
... és 18 éven át művelhette, a szakma dicséretére. A Hatvanban született H. Szabó Sándor, aki a Magyar Távirati Iroda színeiben szakosította magát légifotózásra - ami mellett, persze, más szakmai feladatoknak is eleget tett -, , ráadásul nemzetközi viszonylatban is komoly sikereket ért el eredeti légi felvételeivel, riportjaival.


Blogjában Völgyi Attila fotóriporter rámutat arra, hogy a vidéken élő fotóriporter 53 éves korában kevéssel azután vehette át megalázó felmondólevelét, hogy október folyamán miniszteri dicséretet kapott nagyszerű felvételeiért a vörösiszap katasztrófa következményeiről. Az 1983 óta az MTI kötelékeiben dolgozó H. Szabó minden bizonnyal óriási tapasztalatra tett szert, amiről példás szerénységgel vall az alább megnézhető interjúban (a Hatvan Online produkciója a jútubról), hiszen a mellett, hogy a szakma legtöbb időt a levegőben töltött légi képviselője, remek fotográfus is, aki riportjaival rendszeresen jelen volt Az év fotói versenyein, illetve a Magyar Sajtófotó Pályázatokon.


Fotó H. Szabó Sándor, 1993

Völgyi Attila bejegyzéséről számos hivatkozás vezet H. Szabó Sándor sokoldalú munkásságának kiemelkedő alkotásaihoz, itt most csak két, számomra igen kedves sajtófotóját reprodukálom a pályázati katalógus alapján, melyekkel az 1993-as, illetve 95-ös Az Év Fotói versenyre nevezett be. A szakmailag kikezdhetetlen fotós menesztésére nem találni épeszű magyarázatot...




1 megjegyzés:

  1. Köszönöm a korrekt hivatkozást, és örülök, hogy neked is tetszenek Sanyi képei, és foglalkoztál a témával!

    VálaszTörlés