Varázseszközből reklámtárgy

Barátom és újságíró kenyerestársam, jó Csomafáy Ferenc egy beszédes képére bukkantam a minap időnként elő-elővett gyűjteményemben. Megrendülten nézegettem a rajta premier plánban látható, viharvertnek tűnő, ám így-úgy kipofozott nagyítógépet, majd elolvastam, amit a szerző - aki élete legnagyobb részében analóg géppel, saját sötétkamrában, nagyítógéppel és klasszikus eljárással készítette fotóriportjait, művészfotóit és precíz munkát feltételező könyvillusztrációit - a papírfotó hátára írt:


"A nagyítógép a múlt század harmincas éveiben csúcstechnológiának számított. Ma reklámtárgy a Váci utcában. Így múlik el a dicsőség."


Hirtelen az emberen végigszáguld dióhéjban az egész fotótörténet. Mindaz, ami az innen elérhető Archaltfotokonzerv nevű minilexikonban a fotografálás fejlődésének eseményeiről és fogalmairól felidézhető. A szenvedély ébredésének kezdetén összekuporgatott, összekoldult, kispórolt tőkebefektetés. a laborberendezés, ami nélkül a fotografáló ember félkarú amatőrnek érezhette magát. Nem túl hosszú életünk évtizedeiben történt a fordulat, amikor minden, amit egy fotográfus a sötétkamrájában összehordott, könnyedén értéktelen kacattá vált. Jobbik esetben - reklámtárggyá. Vagy muzeális eszközzé. Emléküket idézze fel ez a nosztalgikus fotó...