 |
| Korniss Péter: Bálban a karzaton. Méra, 1974 |
Bár én itt inkább csak köszönteném. Azért a következetességéért, amivel eszményeihez ragaszkodik. Ahogyan szülővárosára emlékezik, valahány interjút csak készítenek vele. Elég meghallgatni, ahogyan a Duna tévé Kézjegy rovatában, tavalyi kolozsvári retrospektív kiállítása kapcsán kolozsvári gyökereiről, első fotós élményeiről szól. Vagy elolvasni a Pixinfo-nak adott interjújában (2009) azokat a gondolatokat, melyekkel az éppen akkor megjelent Kötődés c. albumát, 41 esztendő alkotó summáját jellemzi:
"Ebben a könyvben ugyanúgy a hagyományos paraszti kultúrát és életformát követtem, mint a 11 évvel ezelőtti Leltár címűben. De ez nem csak Erdély. Ebben van Magyarország, Moldva, Gyimes, Felvidék, Vajdaság is. Az egész magva persze Erdély, de nagyon is tudatosan vettem egy szélesebb területet, és nem csak magyarokat, hanem románokat, szerbeket, szlovákokat is, éppen azért, mert a kultúrák egymásra hatása fontos volt számomra. A hatvanas, hetvenes évek elején már átéreztem azt a bartóki gondolatot, amit mindig is alapvetőnek tartottam: sokkal fontosabb az, ami összeköt, mint a különbség, ami elválaszt. Aki látta ezeket a táncokat, és hallgatta a zenéket, az értette, érti, hogy itt csodálatos gazdagodásról van szó, egymásra hatásról, nem pedig a kultúrák szembenállásáról. Ezt ’79-ben leírtam már a Múlt idő című könyvemben. Akkor is és azóta is úgy érzem, hogy ez nekem fontos, végig ebben a szellemben dolgoztam."
És persze, a legfontosabb: nézni, magunkban eltárolni, "felstószolni" a képeit. Azokat az átmentett pillanatokat, melyek valamikor e tájak mindennapjait jelentették és amit azóta kíméletlenül elsodort az idő. Korniss Péter, amennyit nem szégyelt, megörökített belőlük. Köszönjük.
(Itt hívom fel a figyelmet a Káfé főnix Korniss-emlékezéseire is, s különösen Ádám Gyula fotóriportjára a Művész 2010 márciusában rendezett kolozsvári tárlatnyitójáról.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése