2010. november 27., szombat

Újra: A hídon

Nem volt szándékomban visszatérni Kertész Arnold Hunor tegnap kommentált fotójára, de az igazság és a tisztesség megköveteli, hogy az eddigiekhez fűzzünk néhány mondatot. Igaz, megtehettem volna egy odabiggyesztett utóirattal is, de a kérdés talán megérdemel egy új - igaz, rövid - bejegyzést.


A HMKK-fotósuli egyik hallgatója ugyanis, elolvasva  a tegnapi bejegyzést, így reagált: 


Csatolva küldtem egy fotót, ami a Homoród menti "túránkon" készűlt. Nem azért küldöm, mert egy jól sikerült fotó, csupán olvastam A hídon című bejegyzését és úgy értettem, hogy Cseke úr azt hitte, hogy az egy "összevágott" kép. Valójában az az igazság, hogy tényleg elzötyögtek a gyermekek a zenekar mellett, s ezen a képen azért nem látszanak a muzsikusok, mert én egy másik szögből kaptam lencsevégre az "utasokat". Remélem nem veszi kötekedésnek, csupán az érdekesség kedvéért küldtem a fotót.


Miklós Csongor fotója
Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Sokmindent, bár azt hiszem, elég néhány tényt leszögezni:


1. A hozzám érkezett küldeményben a vizsgamunka "montázs" elnevezéssel szerepelt, ami feltételezem, a szerző megjelölése.


2. A most érkezett fotón valóban látszik, hogy a két gyerek egy kéziszekérkén gördül át a hídon, amelyet valaki húz, a hátuk mögött pedig a tömött zsák zötyög.


3. Az elemzett képen e térviszonyok meglehetősen zavarosak, így az is illesztésnek tűnik, ami a valóságban talán nem az. Mindez tehát nem sokat változtat az elemzés tanulságának lényegén, viszont mindaz, amit fennebb elmondtam, a valóság / igazság része.


Köszönöm a hozzászólást!

1 megjegyzés:

  1. A vizsgafénykép - lásd az előző posztot - első nézésre "Photoshop munkának" tűnik. Sokadikra is. Nem az állítólagos összevágás/montázs - a fókusz a gyereken van, a fekete-fehér háttér elmosódott - hanem a szelektív színezés, a kirívó vörös kabát és kék lábbeli miatt. (Ugyan kinek jut eszébe egy elmosódott, fekete-fehér képet készíteni a zenekarról?)
    :-)
    Ez a kép pedig iskolapéldája annak, hogy miért kell villanófényt használni a tűző napsütésben.

    Üdv,

    Skandikamera

    http://skandikamera.blog.hu

    VálaszTörlés