2010. január 27., szerda

Egy tárlat anatómiája (8)


Említettem volt, hogy a
HMKK csíkszent-
domokosi fotótáborának tárlatát Haris László nagyméretű panoráma képe vezeti be, rögtön a bejárat mellett, a búzaszen-
telés és a zászlós-lovas körmenet legfontosabb elemeivel, geográfiailag pontos, bár torzított helyrajzával.

Az 1943-ban született, Budapesten élő fotóművész kiemelkedő alakja a jelenkori magyar képírásnak, elvont, filozofikus fotográfiai törekvéseinek egyik remek példája az a Föld-felvétel, amit a Magyar Avantgard Művészet Múzeuma számára készített 2001 - a lehetetlen éve c. projekt keretében. Az abszurdba hajló figyelmeztetés, miszerint a természetes nagyságú, föld formájú (geoid) fotó a felrobbantott, elpusztított föld utolsó hiteles képeként marad az utókorra, illetve ennek dokumentumszerű, kartotékolt formája hatásos művészi teljesítményként értékelhető.

Valami hasonlót közvetít Haris Lászlónak egy másik, itt látható csíkszentdomokosi képe, egy falusi udvart ábrázoló panoráma, amely a nagyívű látószög méltóságával ruházza föl a hagyományos, már roskadásnak indult, idő illette épületeket, mintegy a közöttük ívként kifeszülő kábelekkel egységbe vonva. Különleges szerep jut itt vizuális szempontból is a kapunak, amelynek félig nyitottsága az élet, a megfontolt bizalom jele. A kapuk közötti résben megvillanó, szinte a kép mértani középpontjában található piros autó(részlet) az archaikusba betörő jelent hozza, a változás szelét, amely elsodor mindent, ami az útjába áll. Ennek a látlelete a Haris-féle faluvízió.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése