Dr. Hajdu Tamás nagybányai fotós képeit hetek óta szemlélem, blogjáról elérhető portfólióinak dokumentáris jellegét fürkészem.Első és határozott benyomásom velük kapcsolatban az, hogy alkotójuk igen jó szemmel és érzékkel látja meg - igen sokszor makróban - azokat a banálisnak tűnő, de a tálalás révén jelentésessé váló valóságelemeket, melyek egy szigorú, távolról sem édeskés világot közelítenek a közönséghez.
Képei közül nem egy valós döbbenetet, meghökkenést vált ki, az életnek távolról sem a napos oldalát mutatja, pedig Hajdu Tamás is ugyanazzal a fény-árnyék adottsággal dolgozik, mint a régió fotósai. Fotóiról hiányzik az ünneplés, a derűs sugárzás, annál több a felkiáltójel.
A kiszuperált babát a napi szeméttel együtt kukához cipelő polgár képe, az elérendő végcél lehangoltsága ellenére is dinamikus, hiteles, jelentéses. Annak a képtelenségnek ad hangot, hogy az ember mindegyre megszabadulna kacatjaitól, ballasztjaitól, de ezzel csak még inkább bebetonozza azokat a viszonyokat, amelyek között láthatóan nem érzi jól magát. Az elhordott szemét új helyre kerül, ahol meggyűl és rátelepszik a láthatárra, a városi élet imbolygó horizontjára.
Kemény, jól elkapott kép; kis türelemmel még találni hasonlót dr. Hajdu 2006-tól keltezett gyűjteményeiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése