2009. szeptember 14., hétfő

Gerinc

Nagy Viktor fotóblogját szintén érdeklődéssel figyelem, s ami nagyon tetszik nála, az mindenek előtt a következetes-
ség, hogy megpróbálja a régi klasszikus tonalitáshoz hűen, ff-ben láttatni a világot.

Azon túl, hogy blogjához olyan keretsémát választott, amely fekete alapjával szinte felkínálja a látogatónak a ff képeket, nem vonja el a figyelmet a lényegről.

Nagy Viktor egykori, odahagyott, de időről időre fölkeresett kisvilágát, Olasztelket és környékét annak eseményeit-látványait fényképezi az internet nyilvánossága előtt, ha jól vettem ki, 2007 júniusa óta. Az, hogy a magyarországi Baranyában él, nem akadály számára, hogy a szülőhely életét nyomon kövesse, értelmezze. Különösen a baróti bányavilág belső formái, fényei és árnyai, képi valósága az, amit rendkívül jól ledokumentál. (Ami azért is lehetséges, hiszen bevallása szerint környezetvédelemben dolgozó geotechnikus, tehát otthonosan eligazodik a föld gyomrában is...) Szépek a kisbaconi vízimalom körüli képi dokumentumok is, a hiteles erdővidéki portrék, gesztusok, mosolyok...

Mégis e nemrégiben készült csordaképét vettem kölcsön róla szóló bejegyzésemhez, mert nagyon jó kompozíciós érzékkel a szokványosnál többet mondó, hiteles képet hozott a település állatainak vonulásáról. Az előtérben kiemelkedő, hegygerincnek is beillő marha hátíve annyira pontosan sugallja az imbolygó mozgást, a kép dinamikáját, hogy ezáltal kiemeli a látványt a hétköznapokból és magát a nagybetűs Vonulást ábrázolja, valahonnan, valami felé...

1 megjegyzés:

  1. Kedves Barátom.

    Elmaradtam.
    Lemaradtam.
    Azon gondolkodom, hogy bocsánatot kérjek, vagy köszönetet mondjak.
    Rájöttem, hogy alapvetően egyik gesztussal sem hoznék helyére semmit abból ami elmaradt, hiszen ahogy végig böngésztem a fotótanút rájöttem, hogy Ön az írásaival senkinek nem árt.
    Teszi a dolgát, és elfogulatlanul, objektíven bemutat embereket. Dokumentál. Ahogy azt én is teszem a munkahelyemen. Juditnak azt mondtam egyszer a munkámról: olyasfajta a munkám, mint az egykori haditudósítóké.
    Igaza van, jól megfigyelte, és leírta: valóban a klasszikus fotográfia elemet összefogva szeretném a világot bemutatni. Közelről. Lényegre törően.
    Örülnék, ha rendszeresen kapnék hozzáértőtől elismerést.
    Örülök annak is , hogy Judit már észre vette mit jelent nekem a lényegre törés, a fekete-fehér világban.

    Köszönöm.

    Amit önről olvasok az a három szó, ismerős.
    Én is, csak én akarok lenni.

    Minden jót.

    VálaszTörlés