2009. május 31., vasárnap

A vidám cigány

Baracs Dénes ny. hírszerkesztő - az MTI egykori kínai, franciaországi és romániai tudósítója - jó barátom, akitől sokat tanultam, mindenek előtt professzionalizmust. Annak ellenére, hogy a fotóban ő amatőrnek számított, hiszen a képet csupán koncípiálta, a gépet elkattintotta, de a labormunkát, a válogatást, a vágást stb. már más végezte - hozzáértő profik a hírügynökség jól felszerelt, sokat kipróbált laborjában -, szorgalmasan gyűjtötte a filmjeit és minden érdekes látványt megörökített, amerre csak járt.

Az ezredforduló táján, Bukarestben mutatta be gazdag tárlatát, amelyről úgy sikerült néhány felvételt megörökíteni, hogy Székely Sándor, az RMSZ fotóriportere a bukaresti Magyar Kulturális Központban kiállított képekről rudimentáris fényképmásolatokat készített, úgy, ahogy azok a falakon lógtak.

Azon a tárlaton szerepelt ez a vidám cigány is, akit valahol Erdélyben, a Székelyföldön kapott el s bírt "vallatóra" gépe által. Akárcsak e portré, a Baracs Dénes telitalálatait a szerencse és a helyzet hozzák. Az ő érdeme az, hogy nem hagyja ki a helyzeteket, illetve, amit kihagy, abból nem készít mindenáron képet. Így lesznek amatőr képei, mások által kidolgozott és felfedezett felvételei valódi fotós tanúk, híradások a szavakkal körülírt és körülbástyázott világról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése