2009. február 16., hétfő

Fel Strasbourgra!

Ez nem egy rally, hanem egy 1995-ös erő-
demonstráció.
Fiatalok indultak el Strasbourgba, hogy az erdélyi magyar oktatás joghátrányait szóvá tegyék. A drótszamáron Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda mai polgármestere. Akkor még erejét fitogtató ifilegény. A jelenetet a Romániai Magyar Szó kolozsvári riportere, Csomafáy Ferenc örökítette meg: ez volt az indulás pillanata a kolozsvári Szent Mihály templom elől.


A nem mindennapi futam egyik résztvevője, Hajdó Csaba - jelenleg politikatudományokat folytat külföldön - tavaly ősszel így emlékezett útjukra:

– Az akkori oktatási törvény, és ennek diszkriminatív jellege ellen tiltakozásképpen petíciót juttattunk el Strasbourgba az emberi jogi bíróságra. Tízen vettünk részt a túrán: Kali Zoltán, Juhász Péter, Vajda László, Ráduly Róbert, Antal Attila, Páncél Szilamér, Nagy Pál, Szilágyi Zsolt, Csáki Árpád és én. Tíz napba telt, amíg elértünk Strasbourgba. Emlékszem, Nagyváradon fogadnunk kellett egy szakit, aki megtanította nekünk, hogyan kell hosszú távon biciklizni, mert mi már az első nap kikészültünk – abban a tempóban és kerékpározási technikával nem tudtunk volna tovább menni. De elvittük a petíciót, felkeltettük Európa figyelmét, és visszajöttünk – visszafele már kocsival...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése